Közhely, de igaz: a mezőgazdaság stratégiai ágazat

Március 15. alkalmából a takarmányozástan oktatását új módszerek bevezetésével fejlesztő munkája, valamint számos nemzetközi és hazai kutatásfejlesztésben való aktív közreműködése elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott. Megtiszteltetésnek tartja az állami elismerést, ami azt is mutatja, hogy felterjesztői elismerik a munkáját, legyenek azok korábbi hallgatói, vagy azon agrárvállalkozások és szervezetek munkatársai, akikkel együtt dolgozott. Kitüntetése alkalmából oktatásról, agrárértelmiségről, innovációról és egészségvédő élelmiszerekről beszélgettünk Tossenberger Jánossal, a Kaposvári Egyetem korábbi kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettesével, az Agrár- és Környezettudományi Kar dékánjával.

• Professzor úr, induljunk el azon az úton, amit kitüntetése indoklása kijelöl: kezdjük az oktatással. Az agrárfelsőoktatásba jelentkezők száma messze elmarad az ágazat generációváltása érdekében kívánatosnak tartottól. Ön belülről hogyan látja a képzést, illetve a gazdászlét népszerűtlenségét?

– Hát, bizony, a sáros, vagy az állattenyésztéssel járó trágyás gumicsizma nem vonzó a mai fiatalok számára. Ezt mutatják a számok is, mind a közép-, mind a felsőfokú agrárképzésben. Valamiféle kommunikációs fordulatra van szükség, hogy a fiatalok hozzáállásán, érdeklődésén változtassunk, hisz a mezőgazdaság már régen nem olyan, mint amilyen akár 10 éve volt. A nehéz munkát az állattenyésztésben robotok, a növénytermesztésben pedig nagy teljesítményű, GPS-vezérelt erő- és munkagépek végzik. Mindkét területen csak így tudunk olyan magas hozamot elérni, amivel versenyképesek lehetünk a világpiacon. Vagyis azt kell mondanom, lassan közhely, hogy a mezőgazdaság stratégiai ágazat, de hát tényleg az, hisz a lakosságot jó minőségű és egészséges élelmiszerrel kell ellátni. Erről talán a most következő időben igazán meggyőződhetünk.

Nekünk az oktatásban olyan világra kell felkészítenünk a hallgatóinkat, amit még nem is ismerünk. A precíziós gazdálkodás és a robotika általánossá válik a mezőgazdaságban, ezért nekünk olyan szakembereket kell képeznünk, akik ismerik és működtetni tudják ezeket a területeket a gazdaságokban, és persze a technológiák továbbfejlesztésére is képesek. Ez a feladat nagy felelősséggel jár és nagy kihívás elé állítja az oktatói társadalmat. Elmúlt az az idő, amikor egy több éves slide-dal odaállhattunk a katedrára, és még volt létjogosultsága. Kivételt jelentenek ez alól az alapozó tudományterületek, ahol az ismeretek talán nem annyira gyorsan bővülnek.

• Bennem az a kép él a magyar agrárszakemberekről, hogy rendkívül széles körű ismeretekkel rendelkeznek és nagyon innovatívak.

– Örülök, hogy ezt mondja, mert nem sokan gondolják így – korábban én sem láttam, hogy ez általánosságban így lenne. Azonban a ’90-es évek elején külföldön dolgoztam egy kutatóintézetben, és az ott élők már akkor ezt mondták rólunk. Ha belegondolok, igazuk volt, mert a volt tanítványaim között is van jogász, közgazdász, bankár, sőt ismerek felsőfokú agrárvégzettséggel rendelkező papot is, aki jelenleg is igen magas egyházi beosztásban van. Utóbbi ugyan nem általános, de a vidéken élő hívekkel való munkáját megkönnyíti, hogy ért a mezőgazdasághoz, azaz ért a valóságos vidék nyelvén.

• A szakemberek szerint manapság a mezőgazdaság az egyik olyan gazdasági ág, amiben a legtöbb innovációval találkozni.

– Erre szükség is van, mert a mezőgazdaság súlyos ember- és szakemberhiánnyal küzd. Az oktatásban viszont jó úton haladunk, jól felkészült szakembereket képzünk, akik zöme megfelelő biológiai alaptudással rendelkezik, és ismerik azokat a precíziós eljárásokat, amelyek a korszerű – mai és jövőbeni – mezőgazdaságot jellemzik. Képesek az innovatív eszközök használatára és irányítására, be tudják építeni őket a gazdálkodási folyamatba.

• Ön és a kollégái nemcsak kifejezetten agrár-, hanem élelmiszeripari kutatásokat is folytatnak. A ma kutatóinak a jövő haszonnövényeit, állatfajtáit és a jövőbeli fogyasztó igényeknek megfelelő élelmiszereket kell megteremtenie. Milyen kihívásokkal szembesülnek?

– Mindig vannak aktuális témák a kutatásban, hiszen új és új kihívásokkal kell szembenéznünk. Tíz-húsz éve a környezetvédelem és a környezetbarát technológiák fejlesztése voltak ezek. Akkoriban úgy lehetett támogatást szerezni egy kutatásra, ha ezek a „vezényszavak” szerepeltek a kutatási pályázatokban.

A mai fajták és hibridek pedig igen érzékenyen reagálnak mindezen változásokra, hisz nagy teljesítményük miatt meglehetősen „csúcsra van járatva” az anyagcseréjük, ami a szenzibilitásukat is megnövelte, minden környezeti tényezővel szemben. A kutatásnak, kutatás-fejlesztésnek az a dolga, hogy segítse az alkalmazkodást ezekhez a rapid változásokhoz. Ebben nagy segítséget jelent a most felépült Állattudományi Klímaközpontunk, ahol modellezni tudjuk a változásokat a megfelelő takarmányok előállítása és a megfelelő takarmányozástechnológia kialakítása érdekében.

• Az élelmiszeripari kutatások egy része arra irányul, hogy a jól ismert élelmiszereket „felturbózzák”, például hogy a tejhez még több kalciumot, a kenyérhez plusz vitaminokat adjanak. Miért van szükség erre?

– Egyrészt az egészségmegőrzés érdekében. Új vagy továbbfejlesztett technológiákkal az élelmiszeripar például stabilan, kiváló minőségű funkcionális élelmiszereket tud előállítani, iparszerűen. Másrészt a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra nagy nyomás nehezedik az emberiség lélekszámának rohamos növekedése miatt, hogy mindenkit jó minőségű élelmiszerrel lássanak el. Az igény a jó minőségre egyre nagyobb, azzal párhuzamosan, hogy ezek az élelmiszerek egyúttal megfizethetőek is legyenek. Ezt a kihívást az utóbbi hetekben megtapasztalhattuk, hiszen soha nem látott helyzet alakult ki a világban és hazánkban is. Valószínűleg újabb feladatok elé nézünk, és oktató-kutató kapacitásainkat is próbára teszi a mostani helyzet. Ezzel a kihívással senki sem számolt, ezért csak lassan körvonalazódhatnak a jó megoldások.

Eszembe jutott viszont egy több mint 50 évvel ezelőtt kapott fogalmazás-feladatom, amit egykori tanítómtól, Zalavári Zoltánnétól kaptam a vaskúti (Felső-Bácska) általános iskolában. A megírandó házi feladat címe ez volt: „Nehéz volt, de sikerült”. Nem emlékszem már, hogy mit írtam a cím mögé annak idején, de maga a cím és a feladat még több mint fél évszázad távlatából is elevenen él bennem. Nem gondoltam volna, hogy ez a feladat életem delelőjén jócskán túl is ilyen égetően aktuális lehet, a kényszerű távoktatás és a digitális magány szorításában. Én optimista vagyok… a mai rendkívüli feladat megoldását tekintve is!

Professzor úr! Köszönjük, hogy megosztotta velünk gondolatait!