Ugrás a tartalomra

Összefogás a jövőért: Miskolc és cégei is csatlakoztak a Területi Innovációs Platformhoz

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. június 10. szerda 08:49
Az együttműködés célja az, hogy a Miskolci Egyetem az önkormányzat és tagvállalatai a már korábban csatlakozott cégekkel együtt segítsék a térség fejlődését.
Veres Pál, Miskolc polgármestere, Torma András, a Miskolci Egyetem rektora és Dukai Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója - Fotó: Juhász Ákos

A miskolci önkormányzat, a Miskolc Holding Zrt. és annak tagvállalatai is csatlakoztak a Miskolci Egyetem égisze alatt működő Területi Innovációs Platformhoz. Az erről szóló megállapodást az érintettek kedden ünnepélyes keretek között írták alá a miskolci polgármesteri hivatal dísztermében.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk a Területi Innovációs Platformok a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezdeményezésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával az elmúlt év végével jöttek létre. Miskolc és a Miskolci Egyetem az elsők között volt, ahol tavaly novemberben létrejött egy ilyen, a helyi vállalkozásoknak szellemi bázist is biztosító szervezet – mondta beszédében Torma András rektor.

- Az innovációs platformoknak a lényege az, hogy az egyetem, mint kutatóhely, ahol oktatók százai dolgoznak és igenis innovációval is foglalkoznak, vonja maga köré azokat a kis- és középvállalkozásokat, sőt a nagyobb cégeket is, amelyek innovációra éheznek. A nemzetgazdaságnak innovációra, vagyis megújulásra van folyamatosan szüksége, újabb és újabb dolgokat kell kitalálni, feltalálni. Ebben segítheti majd a Miskolci Egyetem a vállalkozásokon keresztül az egész térséget – mondta az intézményvezető.

Már több mint hatvanan

A kezdeményezéshez eddig több mint hatvan cég csatlakozott. A rektor elmondta, a koronavírus-járvány ugyan lelassította a platform munkáját is, ennek ellenére azt reméli, az év végéig már száznál is több tagjuk lesz. Ami biztos, június 9-ével tovább bővül a kör: Miskolc Megyei Jogú Város, a Miskolc Holding Zrt., és valamennyi tagvállalata – MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt, Miskolci Városgazda Nonprofit Kft, MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft, MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft, Miskolci Fürdők Kft, MIPRODUKT Kft, MIREND-Sec Miskolc Rendjéért Vagyonvédelmi Kft, MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft, Miskolci Felnőttképző Központ Kft – valamint a Mirehu Nonprofit Kft. csatlakozott.

A holding innovációs igazgatója azt mondta, a cégcsoport életében az innováció a mindennapok részét képezi. - Szeretnénk olyan technológiákat megvalósítani, Miskolcon behozni, ami egyértelműen a városnak a vonzerejét, a városnak az infrastruktúráját fejleszti, ilyenek pl. a legújabb generációs mobil technológia, úgyhogy ezen is dolgozunk – hangsúlyozta Szűcs Ferenc.

Kiemelte azt is, hogy a csatlakozás első lépéseként a Miskolc Holdingon belül pedig egy innovációs díjat is alapítanak. Ezzel a tagvállalatokat ösztönöznék arra, hogy minél több új ötletet és megoldást találjanak ki.

Veres Pál és Torma András

Alapvető feltétel

Az együttműködés fontosságáról beszélt Veres Pál, Miskolc polgármestere is, aki beszédében kijelentette: a platformhoz való csatlakozás alapvető feltétele a befektetőbarát környezet megteremtésének.

-Minden olyan lehetőséget szeretnénk kiaknázni, ami ezt segíti. Egyrészt létrejött egy úgynevezett Kreatív Régió, melyben négy megye – Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén – összefogásával reményeink szerint egy olyan hosszú távú, tízéves programot tudunk kialakítani, ami megyék által alkotott régió fejlődését 2030-ig alapvetően meghatározza. Ehhez kapcsolódik az az Innovációs Platform is, amelynek most részesei lehetünk. Mi úgy gondoljuk, hogy a város nem élhet egyetem nélkül és az egyetem város nélkül – mondta a városvezető, aki hangsúlyozta: ezt a szoros együttműködést az előző városvezetés is erősíteni igyekezett, ezt szeretné továbbvinni, továbbgondolni.

A csatlakozási dokumentum aláírásával az önkormányzat azt kívánja hangsúlyozni, hogy minden erejével és kapcsolatrendszerével támogatja az együttműködést és szeretné, ha Miskolcon az egyetemre támaszkodva erős kutatás-fejlesztési bázis alakulna ki és megvalósulhatna a tervezett Science Park.

 

Juhász Ákos képgalériája

További hírek

Olvasnivaló