Területi Innovációs Platform

TERÜLETI INNOVÁCIÓS PLATFORM MEGHATÁROZÁSA

 
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Miskolci Egyetem (ME) 2019. évben alapította meg a Területi Innovációs Platformot (TIP). A Területi Innovációs Platform (a továbbiakban: TIP) egy térségi szerveződés, amely térben és időben egyszerre biztosít lehetőséget a közvetlen innovációs szakpolitikai irányok megismerése mellett a helyi ökoszisztéma szereplőivel való együttműködések kialakítására, erősítésére, új szakmai alapok létrehozására.

TIP CÉLJA

Fontos, hogy a régiókban tudásközpontként működő, az innovációs térben egyre meghatározóbb szerepet betöltő egyetemi központok kitárják kapuikat a helyi ökoszisztéma szereplői előtt, lehetőséget teremtve számukra az elérhető innovációs szolgáltatások és kutatási infrastruktúrák, erőforrások közvetlen megismerésére. Kiemelt cél továbbá, hogy a megújuló regionális innovációs terek önszerveződései nyomán létrejöjjenek olyan egységes kommunikációs felületek, platformok, amelyek képesek a helyi szintű KFI irányok szakmai szempontú együttes megtárgyalására, szakértői szintű előkészítésére, társadalmasítási folyamatok lefolytatására.

INNOVÁCIÓS SZEREPLŐK ÖSSZEKÖTÉSE
 
  • tudás-, és információáramlás
  • könnyebb kapcsolatépítési lehetőség
  • földrajzi és szakmai területeken átívelő együttműködések

TIP KÖZPONTOK

A megújuló hazai innovációs ökoszisztéma jövőbeli teljesítménye és versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a felsőoktatási és kutató intézmények, vállalkozások, szakmai szervezetek és a szakpolitikai döntéshozók kapcsolatai helyi szinten is megerősödjenek. A TIP-ek központja a meglévő tudás, a rendelkezésre álló eszközpark, a labor és a technológiai háttér miatt a hazai felsőoktatási intézmények.

A TIP egy nyitott szerveződés, amely csatlakozásra ösztönzi a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, nagyvállalatokat, kutatóintézeteket, startupokat, klasztereket, inkubátorokat, akcelerátorokat, kamarákat illetve egyéb jogi személyeket.

A TIP egy nyitott szerveződés, amely csatlakozásra ösztönzi a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, nagyvállalatokat, kutatóintézeteket, startupokat, klasztereket, inkubátorokat, akcelerátorokat, kamarákat illetve egyéb jogi személyeket.

PIACI IGÉNYEK ÉS EGYETEMI KAPACITÁSOK ÖSSZEHANGOLÁSA

Az egyetemek olyan tudáskapacitással rendelkeznek, amely a vállalkozások nagy részének szinte azonnali megoldást nyújthatnak a termék- vagy szolgáltatásfejlesztési kihívásaikra. A piaci információk, trendek és igények megismerése további eszközbeszerzéseket és fejlesztéseket generálhat.

Az így kialakult hálózat révén, egy helyen összpontosul a különféle szereplők által felhalmozott tudás, miközben új nézőpontokat, perspektívákat hoznak a közösségbe.

TIP-EK KIALAKÍTÁSA

A TIP-ek az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFIH) és a felsőoktatási intézmények bázisán alakultak meg.

MŰKÖDÉS

A TIP-ek helyi szinten működnek az NKFIH koordinálásával elsősorban tematikus, szakmai rendezvények, workshopok, továbbá az információáramlást elősegítő hálózat keretében, ezáltal elősegítve az információátadást, a tudástranszfert, valamint az együttműködést és a szakmai kapcsolatépítést.

TIP EREDMÉNYEK

 
 

A TIP-HEZ CSATLAKOZOTT TAGOK

  • megismerhetik a legfrissebb KFI szakpolitikai irányokat;
  • értesülhetnek az aktuális hazai- és nemzetközi innovációs pályázatokról, forrásokról és információkról;
  • hatékonyabb forrásfelhasználásra lesznek képesek;
  • közvetlenül    hozzáférhetnek    az    egyetemek    által nyújtott         KFI                     kapacitásokhoz   és szolgáltatásokhoz;
  • bővíthetik szakmai kapcsolataikat;
  • bemutatkozhatnak / részt vehetnek KFI eseményeken.

MEGALAPÍTOTT TIP-EK

  • Miskolci Egyetem Területi Innovációs Platform – Miskolc
  • Debreceni Egyetem Területi Innovációs Platform – Debrecen
  • Széchenyi István Egyetem Területi Innovációs Platform – Győr
  • Pécsi Tudományegyetem Területi Innovációs Platform – Pécs
  • Szegedi Tudományegyetem Területi Innovációs Platform – Szeged
  • Budapesti Területi Innovációs Platform*
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Területi Innovációs Platform – Gödöllő
  • Pannon Egyetem Területi Innovációs Platform – Veszprém
  • Nyíregyházi Egyetem Területi Innovációs Platform – Nyíregyháza
  • Dunaújvárosi Egyetem Területi Innovációs Platform – Dunaújváros
  • Neumann János Egyetem Területi Innovációs Platform – Kecskemét
  • Soproni Egyetem Területi Innovációs Platform – Sopron
  • Eszterházy Károly Egyetem Területi Innovációs Platform - Eger

TIP-HEZ CSATLAKOZOTT ORSZÁGOS SZAKMAI SZERVEZETEK

  • Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH)
  • Magyar Innovációs Szövetség (MISZ)
  • Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. (Bay Zoltán)
  • Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK)
  • Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)

CSATLAKOZÁS

Folyamatos csatlakozási lehetőség biztosított valamennyi hazai innovációs szereplő számára. Az érdeklődök az NKFIH honlapján elérhető csatlakozási nyilatkozat kitöltésével válhatnak TIP taggá, a kitöltést követően a kiválasztott TIP-hez szükséges eljuttatni a dokumentumot.

A csatlakozás ingyenes, és nincsen tagdíjfizetési kötelezettség.

A létrejött Területi Innovációs Platformokra vonatkozó bővebb információk és a csatlakozási nyilatkozat az NKFIH honlapján érhető el:

 

 

 

A Miskolci Egyetem-Területi Innovációs Platform alapító nyilatkozata ITT érhető el.

A Miskolci Egyetem-Területi Innovációs Platform csatlakozási nyilatkozata ITT érhető el.
Tekintse meg, kik csatlakoztak már Miskolci Területi Innovációs Platformjához!
 
Amennyiben további kérdése merül föl, kérjük keressen minket az alábbi űrlap kitöltésével, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot!