Ugrás a tartalomra

Amikor az apróságok számítanak igazán

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. február 18. péntek 14:37
Szándéknyilatkozatot írt alá az Ibériai Nanotechnológiai Kutatóközponttal az egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány és az Innovációs és Technológiai Minisztérium péntek délelőtt.  
„Gondolkodjunk nagyban, de nagyon piciben dolgozzunk!” | Fotók: Juhász Ákos

– Ez a szándéknyilatkozat jelképezi a Miskolci Egyetem modellváltásának lényegét, amely az intézmény nemzetközi elismertségét és versenyképességét fogja növelni – hangzott el Varga Judittól. Az igazságügyi miniszter az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának elnökeként elmondta: a több száz éves itteni öntészeti és kohászati képzés alapozta meg azt, hogy az egyetem immáron szintet léphessen. Úgy fogalmazott, az új felsőoktatási stratégia legfontosabb helyi elemének, a tudományos és innovációs platformként szolgáló majdani Science Park életében meghatározó szegmens lehet a nanotechnológia. 

A kutatóknak reményeik szerint lehetőségük lesz más perspektívából, ezúttal nano szinten is megismerniük társadalmainkat

– Ezzel az együttműködéssel részeivé válhatunk annak az innovációs ökoszisztémának, ami az elöregedő társadalmak jelentette kihívásokra, az életmódunkból adódó felvetésekre és az új ipari munkahelyek teremtésének kérdésére is választ talál – húzta alá az Ibériai Nanotechnológiai Kutatóközpont főigazgató. Lars Montelius az emberiség számára kiemelten hasznos kutatási területek között említette a precíziós orvostudományi technológiákat.

„Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.” – idézte fel Szent-Györgyi Albert szavait Kiss János. A miniszterelnöki biztos szerint a nemzetközi trendek közepette új kapukat nyit meg a Miskolci Egyetem és Magyarország számára az együttműködés. 

A miniszter szerint az anyagtechnológia az alapja mindennek

– 2010-ben azt a célt tűzte ki a kormány, hogy növelje Magyarországon a hi-tech jelenlétét, melynek szellemében aztán az addig klasszikusan működő egyetemeket új pályára állítottuk. 2018-tól pedig azon dolgozunk, hogy a gyártásorientáltból tudásorientált szakaszába vezessük a nemzetgazdaságot – tekintett vissza Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter elárulta, egy tavalyi portugáliai látogatás során fogalmazódott meg a kooperációs szándék a felekben, egyúttal hozzátette, az ibériai ország hazánkhoz hasonló nagyságú és népességű országként ugyancsak érdekelt a hi-tech megoldásokban. 

A tervek szerint az egykori fűtőmű adhat majd otthont a kutatóépületnek

– Nagy öröm számunkra, hogy ezt a magyarországi kapcsolatot mi fogjuk koordinálni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és a Bay Zoltán Kutatóintézettel – mondta el a Miskolc Televízió kérdésére a polgármester, aki az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja is egyben. Veres Pál reméli, a diákok és a kutatók közti cserén nyugvó partnerség nem csupán az alapkutatási, hanem az alkalmazott kutatási területekre is kiterjed majd, melynek köszönhetően a jövőben Miskolcra kerülhetnek a világgazdaság szempontjából meghatározó tudományos bázisok is. 

(Címlapkép: Palkovics László és Varga Judit miniszterek mellett Horváth Zita rektor)
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!